Első

Eltelt a hét első két napja. Megbeszéltem anyáékkal, hogy mi lenne, ha most én mennék a Martinékhoz. Nem is akadtak ki, egyszerűen csak annyit mondott apa, hogy elvisznek majd Fehérvárig, mert nem akarják, hogy egyedül buszozzak.Fehérvártól pedig majd ketten buszozunk.
A szerda délelőttöm olyan lassan telt el, már nagyon vártam,hogy délután 2 legyen és induljunk.Csigatempóban, de elérkezett , én pedig már puccban ülve vártam apát és anyát a konyhában.
-Látom már nagyon be vagy sózva -jelentette ki apa.
-Izgulok csak,hogy találkozom a szüleivel -füllentettem, bár amiatt is izgultam.
-Na gyere, induljunk!
Fél óra alatt fel is értünk Fehérvárra. Martin a buszpályaudvaron várt engem. Odajött a kocsihoz és bemutatkozott apumnak, aztán pedig indultunk a buszra, mert 45-kor indult.
-Milyen volt az iskola -kérdeztem tőle,miután felszálltunk már a buszra.
-Unalmas, de most már sokkal jobb - ezután pedig megölelt és adott az arcomra egy puszit.
-Nem akartam még a szádra, ha nem baj..
-Egy kicsit de -csúszott ki a számon. Gondolom ezután rák vörösen viríottam a buszon, mert ezt nem szándékoztam kimondani.
-És neked milyen volt a napod?
-Háát..én igazából gépeztem, zenét hallgattam, meg készülődtem a délutánra.
A háromnegyed órás utat ezután, úgy végig beszélgettük, mintha nem történt volna semmi. Megérkeztünk hozzájuk, viszonylag közel is laktak a buszmegállóhoz ,mert nem sétáltunk sokat. Bemutatkoztam a szüleinek és mint kiderült hihetetlen rendesek voltak. Folyamatosan kínálgattak mindenfélével. Mondták,hogy ne legyek szégyenlős, nyugodtan mondjam ,ha bármi bajom van. Úgyhogy a szüleivel való találkozás nagyon jól sikerült. Körülbelül másfél óra beszélgetés után bementünk a szobába. Én nekem az első utam az ágyhoz vezetett,mivel ismeretlen a környezet, így Martin odavezetett.
-Köszönöm - és ami ezután következett arra nem számítottam. Éreztem ahogy megfogta az államat és a másik kezével a tarkómnál fogva magához húzott. Ezután megcsókolt. Hevesen csókolt, mint aki már erre várt évek óta, minimum egy percig el sem engedett, de a végén már én is azon kaptam magam, hogy a tarkóján pihen mindkét kezem.
-Szívesen!
-Ez most meglepett! Nagyon!
-Azt hittem akarod..-lepődött meg.
-Igen akartam, nem erről van szó, csak meglepett. Már a buszon elterelted a témát, azt hittem, hogy csak betudtad valami viccnek.
-Nem, gondoltam, hogy komolyan gondoltad, de mondom várok vele, amíg hazaérünk.
-Ahaa..-egy kis hatásszünet után. -Amúgy nagyon jó volt!
-Én is nagyon élveztem.
Miután befejezte a mondatot, megfogtam a tarkóját és lassan odahúztam magamhoz. Most, hogy évek után először végre csókolóztam, egyszerűen nem elég már egy csók. A jóból sosem elég!
-Milyen mohó lettél! -nevetett Martin.
-Ha nem tetszett, nem csinálom többet..
-Nem ezt mondtam -nevetett.
Éreztem ahogy megcsókol újra és újra, én eközben ledőltem az ágyra, ő pedig felettem volt és így folytattuk tovább. Én elkezdtem pár perccel később csókolgatni a nyakát, éreztem, hogy nagyon tetszett neki. Közben ő elkezdte simogatni a derekamnál a bőrömet és nagyon beleborzongtam. Feljebb tűrte a pólómat, én pedig levettem közben az övét. Melegség öntött el, mikor elkezdte csókolgatni a hasamat. Néhány csók után abbamaradt és éreztem a leheletét az arcomon. -Biztos,hogy akarod?
Megfogtam az arcát és válaszoltam. -Igen, akarom. Nagyon kedvellek téged, kihozod belőlem a legjobbat. Boldog vagyok melletted.
-Én is nagyon boldog vagyok veled.
És ezután folytatta. Levettük egymásról a ruhákat, már csak fehérnemű volt rajtunk. Lassan elkezdte csókolgatni a kulcscsontom, egészen a mellemig, aztán végigsimította a kezét a hátam közepéig és kicsatolta a melltartóm. Végigcsókolta a melleimet a hasamat, ezalatt engem majd megevett a vágy, hogy miért nem csinálja már gyorsabban. Közben odaért a fehérneműmhöz és lassan lehúzta rólam és amit azután csinált velem a nyelvével, azt nem lehet szavakba foglalni. Eszméletlen  volt.

Lélekelemzés

Két hét van körülbelül a zárásig Martinnak is és nekem is. Hamar elrepült a hétvégénk, mert mindegyikünk tanult. Pénteken kihagytam emiatt a rehabot is. Vasárnap Martin is átjött és együtt tanultunk. Nagyon jól megvoltunk , bár még nem történt közöttünk semmi, viszont ennek ellenére olyan boldog voltam mikor velem volt. Bármit elmondhattam neki és ő is nekem. Bár a véleményünk nem mindig egyezett és legtöbbször azért, mert én mindent kicsit negatívabban láttam , mint ő.
-Voltál már igazán valakibe szerelmes -kérdeztem tőle.
-Nem. Szerettem már, de soha nem ragaszkodtam túlzottan senkihez. Nem tudom elmagyarázni, de soha nem volt még teljes szerelem az életemben.
-Értem.
-És neked?
-Régen volt egy barátom, akkoriban mikor történt az agysérülésem. Majdnem 14 voltam, nemrég ismertem meg előtte. Nyolcadik félévkor jött az osztályunkba és ott találkoztunk. Nekem nyáron történt a balesetem, akkor mi már viszont együtt voltunk. Nem tudta azt feldolgozni, hogy én megvakultam és többé nem látom majd, így azt mondta "Én nem akarom veled így folytatni." és szakítottunk. Bár utána még beszélgettünk, de fájt, hogy már nem úgy viszonyult hozzám, mint a balesetem előtt. Úgy gondoltam, hogy ő engem soha nem szeretett, és csak jóval utána jöttem rá arra, hogy én sem szerettem őt. Ha ő lett volna az "igazi" , akkor nem kellett volna soha tőle kérnem azt, hogy legyen mellettem, mert megtette volna. Ezért féltem belevágni ebbe az egészbe, de rájöttem, hogy ismeretlenül nem ítéllek meg. Most már tudom, hogy mindenkinek jár a tiszta lap és szerintem nem véletlenül nálad döntöttem úgy, hogy meg is adom. Viszont ezt soha nem meséltem még el senkinek, csak a szüleim tudnak róla.
-Hannah tudnod kell, hogy én nem olyan vagyok. Nálam nem csak szavak lesznek, hanem tettek is. Érted?
-Értem -válaszoltam neki kicsivel később.
-És soha nem foglak otthagyni ilyen gyerekes dolgok miatt. Sőt akkor már rég nem találkoznánk, ha engem érdekelne az, hogy vak vagy.
-Tudom. Még akkor mikor először oda jöttél hozzám és meghallottad, hogy azért ülök ott, mert vak vagyok, azt hittem, hogy többet oda sem jössz -nevettem.
-Olyan hülye vagy néha -nevetett ő is. -Honnan szedted ezt?
-Nem tudom. Csak úgy jött.
-Ilyenek csak úgy nem jönnek. Hidd el attól függetlenül, hogy nem látod magad, nem tudod hogy nézel ki. Elárulom, hogy nagyon gyönyörű vagy, és ez még nem minden. A személyiséged még ennek ellenére mindent visz. Mikor először találkoztunk olyan kis semmilyen voltál..
-Igazából bunkó, ne szépítsd -vágtam a szavába.
-..de gondoltam, hogy nem ilyen vagy. Meggyötört téged ez a pár év és hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom min mentél/mész át, de ezt senki sem tudja átérezni. Sok sebet ütött rajtad ez a pár év, de amilyen emberismerőnek tartom magam, úgy gondolom, hogy te jó ember maradtál, még ezek után is.
-Így gondolod -kérdeztem tőle meglepetten.
-Igen.. -és közben a kezemre helyezte sajátját.
Bizsergető érzés öntötte el a testemet. Kezdtem én is megkedvelni őt,de nem tudtam,hogyan fejezzem ki.
-Már későre jár és a szüleid biztos várnak már haza. Ráadásul neked holnap suli.
-Ha ezzel szépen arra célzol , hogy már unod a képem, akkor meg is mondhatnád kerek perec -nevetett Martin.
-Igazad van, nem kerülgetem a forró kását -nevettem már én is.
-Ez most szíven ütött Hannah.
-Ne haragudj rám.
-Na jó..megbocsátok.
-Ezaaz -öleltem meg.
-Félretéve a hülyeséget. Valamelyik délután nincs kedved eljönni hozzánk?
-De, igazából erre már én is gondoltam.
-Naa, ennek örülök.
-Megbeszélem anyáékkal és ha igent mondanak, akkor majd írok facen.
Még ezután beszélgettünk egy keveset , aztán felajánlottam neki, hogy hazáig visszük, de ő ragaszkodott hozzá, hogy Fehérvártól boldogul egyedül is. Így csak addig vittük.

Mik ezek a gondolatok?

Este mikor nem volt kedvem semmihez lefeküdtem az ágyamra és elgondolkodtam a mai napon. Sok meglepetés ért. Furcsa volt belegondolni abba ,hogy másfél hét alatt ennyi minden történt. Mi lett volna, ha akkor anya nem megy el valamiért és Martin meg nem ül oda mellém? Jó, mondjuk lehet pár nappal később ugyanúgy megtörtént volna...vagy nem. Furcsa az univerzum.. Két héttel ezelőtt semmi, de tényleg halvány lila sejtésem, sőt még elképzelésem sem volt ezekről. Kiderül ,hogy tetszem valakinek. Sőt már az meglepett ,hogy valaki elfogad így vakon. Messze nem gondoltam volna ilyenekre. Mondjuk az is meglepett ,hogy apa nem akadt ki egy fiú hallatán meg anya sem. Nem nagyon meséltem apának Martinról, csak annyit ,hogy volt pár találkozó és ennyi. Inkább anya meséli szerintem a dolgokat neki. Apa tőlem nem is kérdez , talán egy-két kérdést tett fel , de azok sem voltak jelentősek. A nővérem nem tud semmiről , mert két hete volt itt hétvégén. Szoktunk vele ritkán beszélni , de nem az én életemről..
-Szia kincsem -dugta be anya a fejét az ajtón. -Nem kérsz valamit enni?
-Nem vagyok most éhes.
-Jól van , akkor majd reggel találkozunk...
-Várj anya -ültem fel az ágyamon. -Segítesz nekem csinálni egy facebook fiókot?
-Persze, egy pillanat és hozom a "speckós" gépet. -Igazából a "speckós" gép annyit jelentett ,hogy kiemelkednek a billentyűk és , így tudok írni, meg van valami olvasó benne, ami mindent felolvas.Nem nagyon értek hozzá..valami ilyesmit mondtak a boltban és ennyi ragadt meg.
Anya felhozta a gépet és segített kreálni nekem egy facebookot. Furcsa ,hogy 17 évesen (már majdnem 18) kezdek el facebookozni, de sohasem késő.
-Hogy jutott most eszedbe -kérdezte anya.
-Már van kivel beszélgetnem -mondtam neki nagy mosollyal a fejemen.
-Jól van. Használd akkor egészséggel -nevetett.
-Meglesz -ezzel felraktam a fülest a fejemre ,begépeltem Martin nevét a keresőbe és hamar be is jelöltem. Nem is kellett sokat várnom már pittyegett is gép. Visszaigazolt és már rám is írt. Hirtelen úgy elkezdett kalapálni a szívem az izgalomtól, hogy majd kiugrott, de csak a facebook örömének tudtam be.

-Hannah fent vagy már nemsokára indulunk -jött be anya a szobámba.
Kinyitottam a szemem és mikor felültem éreztem,hogy a laptop mellettem van , a füles meg  a nyakamra van lecsúszva és a zsinór össze-vissza tekeredett. -Mennyi az idő?
-Háromnegyed 9 , igyekezz , mert legkésőbb negyed 10-kor elindulunk. Itt a ruhád , egy hosszú csőfarmer és fehér blúz.
-Jól van sietek!
Felálltam az ágyról , közben lehámoztam magamról a zsinórt, felöltöztem és kimentem anyához a konyhába.
-Mit csinálsz -álltam meg a pult mellett és hallgatóztam.
-Neked reggelit. Nutellás palacsintát.
-Hú az finom -nyaltam meg a szám.
-Jól van kisasszony, bár nem érdemled meg ,mert az este sokáig fent voltál és trécseltél.
-Annyira nem lehetett késő -érveltem.
-Háromnegyed 11-kor még nevetést hallottunk apáddal a szobádból.
-Hallgatóztatok?
-Nem, a szobánkba elhallatszott.
-Oh, ne haragudjatok!
-Igazából nem haragszunk , csak próbálok felelősségteljes szülő lenni -nevetett anya.
-Jól csinálod -mondtam teli szájjal, mert közben anya kész lett a palacsintámmal. Miután megettem siettem fogat mosni ,aztán indultunk is.
-Szerinted még sokáig kell járkálnunk rehabra?
-Nem tudom , mondjuk elég kreatívan megoldasz mindent. Nagy valószínűséggel már nem sok van hátra.
-Már örülnék ha vége lenne, én már nagyon unom. Azért hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken bemenni oda már kicsit unalmas...
-Nem mondd ezt , gondolj arra,hogy már nemsokára vége -biztatott anya.
Ennek a napnak a végét vártam már , igazából csak a délután ,hogy találkozzak Martinnal. Kicsit lefoglal azért a rehab,de sokszor gondolok rá. Őt a suli köti le mindennap, ami viszont teljesen normális, mondjuk már nem sokáig, mert két hét és annak is vége. Remélem nekem jól fog sikerülni az év végi vizsgám..Elég sokáig erre nem is gondoltam. Lehet ,hogy a diákokat sem nagyon érdekli ,hogy milyen lesz év végén az eredményük. Elgondolkodnak-e egyszer is igazán azon, hogy mik akarnak lenni? Mert én még nem tettem. Nem is tudom mi hasznomat venné a társadalom, így..vakon. A zenélés nem egyszerű szakma, főleg ,ha valaki sokra viszi. Ott a rengeteg pletyka róla, amiknek fele alaptalan. A sok újságíró a nyakukon. A riportok. A rengeteg pofátlan ember. A kimerültségig való hajszolás. Nem olyan szakma , amilyennek a legtöbb ember hiszi. Szeretek zenélni, sőt imádok és soha nem fogom meggondolni magam ezekről, de most , így 2.-ként  érzem azt , hogy nem nekem való. 17 évesen gondolkodok el ezen.. de az sem megoldás , ha feladom. Addig küzdök majd az álmaimért , amíg tudok.

Egy kis bonyodalom

A pizzázás már másfél hete történt. Azóta rendszeresen találkozunk egymással. Mindennap elmegyünk sétálni, vagy fagyizni. Mindig mást talál ki Martin is. Olyan sok mindent elmondtam már neki magamról és ő is sok mindent megosztott már velem.
Segít a zenélésben és a tanulásban is, így sokkal könnyebb.Jó,hogy végre találtam egy barátot.
-Mihez lenne ma kedved Hannah?
-Mi lenne,ha elmennénk a Halesz parkba -kérdeztem Martintól.
-Csütörtök van, biztos sokan lesznek. Nem zavar?
-Nem, menjünk.
Mióta velem van, azóta nem zavar annyira, ha valaki meglát. Olyan jó, hogy valaki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Végre találtam egy igazi barátot.Hál' istennek anya sem képzel bele többet barátságnál, meg én sem.
-Hannah, miért mondtad az múltkor, hogy labilis vagy?
-Azért, mert sosem vagyok biztos abban, amit csinálok.
-Az ember mindenben bizonytalan.
-Igaz, de én ráadásba nem is látok..
-Ne mondd mindig ezt! Legyél biztos magadban!
-De nem tudok, ez baj..zavar, ha az emberek megbámulnak, mert más vagyok. Hiába nem látom őket, érzem,hogy néznek, meg már nem egy sértést hallottam.
-Ne törődj másokkal Hannah. Te, te vagy! Nem én, nem más. Te Hannah vagy! Saját egyéniséged van. Ezért vagy különleges. Ezt szeretem benned!
-Én pedig azt szeretem benned, hogy mindig felvidítasz -és megöleltem.
Éreztem,ahogy megfogja az arcom és megpuszilja az orrom. Éreztem ahogy az ujjai a számon és körülötte járkálnak.Bizsergett tőle a szám. Késztetést éreztem arra,hogy megcsókoljam, de nem tettem, inkább elhúztam az arcom és csak néztem a semmibe.
-Mi a baj Hannah?
-Semmi, csak elgondolkodtam -mosolyogtam.
-Értem..van kedved még sétálni?
-Persze
Megfogta a kezem és úgy sétáltunk tovább.Érzem, hogy izzad a tenyerem.Izgulok,de nem tudom,hogy miért. Pár perccel később hirtelen megállított minket valaki.
-Na mivan Martin, ő az a vak csajszi akit mostanában fűzöl?
-Mi -hirtelen nem is tudtam,hogy mit reagáljak. Meglepődtem.
-Fogd be Dávid! Nem tudsz te semmit!
-Hé te -megfogta a vállamat, olyan erősen, hogy bezsibbadt!
-Engedj el -rántottam egyet a kezemen és így kiszabadultam a szorításából. -Ki vagy?
-Kérdezd meg a pasidtól!
-Ő nem a pasim,csak a barátom.
-Aha, hogy te csak így gondolod. Kérdezd meg akkor őt is!
-Menj el innen Dávid! Most!
-Jó,de ha legközelebb mered bántani a húgomat,akkor nagy pofonnak leszel kis gazdija!
A srác elment,én meg csak ott álltam és nem értettem semmit.
-Martin,mi volt ez?
-Csak az egyik volt barátnőm báttya..
-Azt mondtad nincs barátnőd -mondtam meglepődve.
-Már nincs is,szakítottunk.
-Mikor?
-Már majdnem két hete.
-És miért?
-Nem szerettem.
-Meddig voltatok együtt?
-Majdnem egy évig.
-Nem szeretted,de azért egy évig vele voltál?
-Az elején még jó volt vele,de már az utolsó három hónapban más lett. Új társaságba keveredett és megváltozott.
-Hogy érted, hogy megváltozott?
-Elkúrvult. Minden más fontosabb lett neki. Addig ötös tanuló volt, aztán a jegyei romlottak,ahogy jött az év vége. Kipróbálta a cigit,addig viszont irtózott tőle. Most már rendszeresen cigizik. Egyszer mikor elment a "bandájával" bulizni, még meg is csalt.
-És ez mikor volt?
-Nem tudom, talán másfél hónapja..
-És képes voltál vele maradni?
-Azóta nem volt köztünk semmi. Ő nem is értette,hogy a végén már miért voltam vele, olyan amilyen..
-Még ő nem értette..
-Nem tudta, hogy én tudom, hogy megcsalt. Már viszont tudja.
-Remélem jól kiosztottad.
-Diszkréten megmondtam neki,hogy vége és tudok mindent. Nem is tagadta, hogy lefeküdt mással is.
-Ti amúgy már..
-Nem jutottunk el soha addig. Nem akarta én pedig nem is erőltettem.
-Türelmes típus vagy és ez ritka.
-Ez lenne a természetes. Ha szeretsz valakit,akkor vársz rá mindenben.
-Ez így is van!
-Hát persze.
-És.. amit még a srác mondott,az igaz -kérdeztem tőle,úgy,hogy ne említsem meg. Remélem leesik neki,hogy miről beszélek, mert elég gáz az ilyen "tetszel és nem tetszel" dolgokról beszélni.
-A barát dologra gondolsz?
-..igen.

-Igaz, de gondoltam még várok, hogy megtudjam a te érzéseidet is.

-Még egyelőre legyünk csak barátok,ismerkedjünk..ilyesmi.

-Szóval ez egy nem?

-Nem, ez egy talán -nevettem. -Szimpatikus vagy és nagyon kedves,de tudod eddig nagyon magamnak való voltam. A családomon kívül nem volt más az életemben...

-..és furcsa lenne hirtelen egy barát. Megértem. Nem is most azonnal gondoltam.

-Akkor jó -mosolyogtam. -Köszi,hogy megértesz.

-Ez természetes.
-Indulnom kell, mert nemsokára jön értem anya.
-Tudja,hogy itt vagyunk?
-Nem, most hívom, hogy hol vagyunk....Szia anya. A Halesz parkba. Nem. Igen. Oké, szia -letette. -Azt mondta 10 perc és itt van.
-Oké.
-Menjünk a kórház előtti parkolóhoz, azt mondta, hogy ott fog leparkolni.
-Jól van.
Martin belém karolt és úgy mentünk. Olyan jó érzés volt. Nem zavart a közelsége.
-Hannah, minden rendben?
-Igen. Miért?
-Mert egyre jobban szorítod a karom -nevetett.
-Ne haragudj, csak még kicsit bizonytalan vagyok így a járásba -nevettem. Igazából bíztam benne.
-Megértem. Hogy néz ki anyukád kocsija?
-Azt hiszem piros, de majd hív, ha ideér, ha nem vennénk észre.Mondjuk én nehezen -nevettem.
-Igaz.
Pár percet kellett várnunk és csörgött a telefonom. Martin beszélt pár mondatot anyummal, aztán tőlem is elköszönt, mert ment a busza Szabadegyházára.

Kérdezz- felelek

1. A történeted egy vak lányról szól. Ismersz valakit, aki hasonló cipőben jár, vagy magadtól jött az ötlet az alaphoz?

Nincs vak ismerősöm, csak úgy jött az ötlet. Hosszú története van :)

2. A nap melyik időszakában szeretsz legjobban írni? Miért?

Leginkább délután, reggel nem szeretek, inkább olyankor gondolkodom, hogy mit írok.

3. A családod tudja, hogy blogolsz? Mit szólnak hozzá?

Nem tudják. A legjobb barátnőm, aki közelről ismer, ő tudja.

4. Van komolyabb terved az írással?

Nem ilyen pálya felé szeretnék továbbmenni, hanem nyomozói. Ez inkább ilyen hobbi.

5. Milyen történeteket olvasol legszívesebben?

A kedvenceim romantikus, krimi,akció.

6. Mit teszel, ha írói válság lép fel?

Olyankor csak merengek. Elképzelem, hogy mondjuk én mit cselekednék. Mivel én szabom meg a történetet és ,hogy a szereplő személyisége milyen, így könnyű.Nem sokszor van ilyesmi.

7. Szoktál tanácsot kérni valakitől? (írás terén)

Eddig nem kértem senkitől.

8. Ki a kedvenc íród/bloggered?

Nincs kedvencem. Olvastam már jó blogokat, de az íróját nem jegyeztem meg.

9. Hány évesen kezdtél el írni?

Ilyen kis "gagyi" sztorikat már 12-13 éves korom óta kreálgatok.

10. Mi alapján választasz nevet a szereplőidnek?
Szeretem a ritka neveket, vagy amik nekem jelentenek sokat.

Újra..

A hétfőm megint ugyanúgy kezdődött,mint a múlthét péntek. Anya felkeltett, elkészültünk és elmentünk a rehabra. Izgalmas kis élet..tudom! Ugyanott kellett várakoznunk,mint pénteken. Leültünk és beszélgettünk anyával ilyen semleges dolgokról. Tanulás,főzés,takarítás..
-Hannah ott jön az a fiú,akivel pénteken is beszélgettél.
-Idejön?
-Igen.
-Csókolom. Szia Hannah.
-Szia..-köszöntem. -Anya, ő Martin. Martin, ő Erika.
Na jó..ennél gázosabb nem is lehetne a dolog. Miért jött ide?! Nem hiányzik ez nekem..Na mindegy.Beszélek vele pár sort aztán majd elmegy.
-Örülök, hogy megismerhetlek Martin. -köszöntötte anya.
-Én is örülök, hogy megismerhetem Önt.
-Nem baj ,ha leülök Hannah?
-Hát éppen.. -De igen, menj már el!-gondoltam.
-Hannah elmegyek egy kávéért az automatához, nemsokára jövök.
-Jól van anya. -Remek,most még egyedül is hagy egy idegennel..Kösz anya!
-Baj, hogy itt vagyok, mert olyan az arcod meg a hangod is, mintha nem lenne kedved hozzám.
-Mostanában szeretek egyedül lenni. -Ez elég bunkó volt..Na mindegy. Mondjuk ari,hogy megkérdezte.
-Vagy csak nincs kedved egy idegennel beszélgetni, akit szemmel láthatólag nem is csípsz.
Nevettem rajta. -Igaz, hogy nem ismerlek ,de pont emiatt, azt sem mondom,hogy nem csíplek.
-Megszeretnél jobban ismerni?
-Talán..-mosolyogtam. Fogalmam sincs, hogy megakarom-e. Mondjuk mostanában eléggé magamba fordultam. Lehet így anyáék kicsit boldogabbak lennének, ha lenne legalább egy barátom.
-Rendben. -nevetett. -Mikor végzel ma itt?
-Változó. Miért?
-Ha esetleg lenne kedvetek eljönni velem valahova, akkor csörgess meg ezen a számon.
Kezembe adott egy papírt. -Mi ez a többesszám?
-Nem hiszem,hogy anyukád elengedne egy vadidegennel.
-Ki tudja. -Dehogynem,még utánad is dobna..
-Akkor majd csörgess, ha jönnétek én pedig visszahívlak. Most mennem kell,mert végzett a nővérem.Szia!
-Szia.
Néhány másodpercig voltam talán egyedül, mert aztán anya hangját hallottam meg.
-Miről beszélgettetek?
-Arról,hogy nincs-e kedvünk elmenni vele valamerre, miután itt végeztünk.
-És neked van kedved?
-Nem tudom..nem ismerem és..
-Hannah, ha nem szeretnél elmenni vele, akkor tudd,hogy nincs rád erőltetve.
-Tudom,de még nem mondtam nemet se, se igent.Még eldöntöm. Azt mondta,ha vége a rehabnak,akkor szóljak neki,ha van kedvem.
-Értem. Kérsz a forró csokimból?
-Azt mondtad kávét veszel.
-Mert az hivatalosabban hangzott. -nevetett.
-És tényleg! -nevettem és ittam a forró csokiból.
Pár percre rá megérkezett Dr.Hencz és elkezdtük a rehabot. Most eléggé sokáig tartott,ahogy éreztem,bár anya szerint nincs időérzékem.Mikor már vége lett a rehabnak és anyával kifelé tartottunk,mondtam neki ,hogy hívja fel ezt a számot és a kezébe adtam,azt a papírt,amire a srác száma volt felírva.
-Szóval elakarsz menni vele.
-Csak hívd..vagy várj beszélek én!
Kicsengett.Alig csengett kettőt-hármat,már ki is nyomta.Visszahívott.Anya felvette nekem és odaadta.
-Szia Hannah.
-Szia..
-Mihez lenne kedved pontosan?
-Nekem mindegy. Bármihez.
-Jól van.Hol találkozzunk?
-Nem messze a Virág utcától van egy Pizzéria.Ott!
-Jól van. 15 perc és ott vagyok.Szia.
-Szia. -És kinyomtam.
-Menjünk a Pizzériához.Tudod hol van?
-Miért is kell,hogy veled menjek?
Ezt mondtam,még utána is dobna.-Nem akarok egy idegennel kettesbe lenni.
-Annyira nem is idegen.
-De igen,kétszer találkoztunk vele.
-Igaz..
Elindultunk a kocsihoz és elautóztunk a Pizzéráig. Azt beszéltük meg anyával,hogy ő a kocsiban marad,amíg mi bent leszünk,mert nem akar zavarni..Ez kicsit sem egy randi,na mindegy.
-Itt van pénz a pizzára,meg vegyél valami üdítőt is.
-Oké anya. -Éppen nyitottam volna az ajtót,mikor anya megfogta a vállam.
-Kicsim,ne legyél vele ellenszenves. Nem ilyen voltál kicsiként sem.
-Akkor még nem volt ennyi problémám.
-Most sincs kicsim,mi itt vagyunk neked apával és a nővéreddel. Segítünk mindenben.
-Nem kell mindenben! Nem vagyok béna! Úgy csináltok, mintha se kezem, se lábam nem lenne! Attól még,hogy vak vagyok tudok majd teljes életet élni. Azért járok erre a sok szarra, nem?! -kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót.
Úgy csinálnak,mintha egy béna lennék. Szerintem nem véletlenül járok erre a rehabilitációra,hanem azért,hogy később boldoguljak majd az életben.Ezzel mindig mindenki ki tud idegelni..Keményem kell küzdenem,azért,hogy legyen belőlem később valami.Zenész vagy valami más..
-Szia Hannah.
-Szia..
-Valami baj van?
-Nincs. -ráztam meg a fejem.
-Van kedved bemenni pizzázni?
-Aha..menjünk!
Beültünk és rendeltünk is pizzát.
-Megkérdezhetem hol laksz?
-Bodajkon. És te?
-Én Szabadegyházán.
-Akkor biztos jobb programod is lenne,minthogy itt ücsörögj egy vak lánnyal.
-Mint példul'?
-Bulizni,csajozni,haverozni...
-Szóval te ezt csinálnád itt?
-Igen!
-Nem is mondtad,hogy a lányokat szereted.Most megleptél!! -nevetett.
-Ne forgasd ki a szavaimat! -és hozzávágtam a legelső dolgot,ami a kezembe akad.
-Most komolyan hozzám vágtad az étlapot?!
-Teljesen komolyan! -nevettem.
-Hannah..
-Igen?
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Van most valakid? -kérdezte kicsit bátortalanul.
-Nincs. Nem is lenne rá időm. Ebben a pár évben minden percemet lekötötte a vakság és a "kigyógyulás".
-Ja értem.
-És a nővéreddel mi történt,hogy ide jár?
-Fél szemére vak és ő vizsgálatokra szokott járni.
-Hogy történt?
-Az egyik volt barátjával történt egy kis nézeteltérése.
-Úristen!Mi? Megverte?
-Igen..és ez a szemébe került.
-Ne haragudj, hogy rákérdeztem..
-Semmi baj. Már túltettük magunkat rajta.
-Ezen?Hogy?
-Nehezen. Eleinte nem volt könnyű, de pár hónap alatt sikerült túltenni magát rajta.
-Én nem tudtam volna feldolgozni. Ezt sem tudom,borzasztóan rossz érzés.
-Megértem. A te eseted rosszabb,mint a nővéremé,de hidd el megfogsz ezzel barátkozni.
-Nem hiszem..
-Itt is lenne a Hawai-s pizza. -letette az asztalra,mert hallottam,ahogy koppan a tányér. -Neked pedig a Magyaros. -tette le elém a pizzát.
-Köszönjük!

Pár szó.

Anya minden reggel 8-kor keltett, mert mennünk kellett a fejlesztésre, ami igaz tíztől van, de a vakoknak sokkal tovább kell készülődni és az út fél órára van Bodajktól.
-Jó reggelt Hannah. Kikészítettem a mai ruhádat. A jobb kezedtől lévő székre tettem. Rövid farmer színű nadrág és egy kék póló.
-Köszi anya..
-Mi a baj Hannah? -kérdezte anya aggódó hangon.
-Semmi, megyek készülődni..
Bementem a fürdőbe és behajtottam az ajtót magam után.Kitapogattam, hogy hogyan kell felvenni a pólót és a nadrágot. Nem tartott sokáig, már egy jó ideje így csinálom. Megmostam a fogam és szóltam anyának, hogy fonja be a hajam.
-Anya..
-Igen kicsim..
-Hogy nézek ki?
-Gyönyörű hosszú, barna, loknis hajad van, ami a válladra esik. Az arcod csodálatosan szép kicsim. Ne aggódj gyönyörű vagy!
-És te hogy nézel ki?
-Rövid, szőke, vállig érő, egyenes hajam van. A testem enyhén barna a nyári nap miatt. Hosszú farmer és egy sárga ujjatlan póló van rajtam.
-Biztos csodaszép lehetsz!
-Nálad nem szebb kicsim. -puszit adott az arcomra. -Készen vagy. Gyere, induljunk.
-Mennyi az idő?
-Kilenc lesz pár perc múlva.
-Hova megyünk ilyen korán?
-Nagy a dugó pénteken, így ma kicsit előbb indulunk.
-Rendben. -felkaptam a szandálom, anya besegített a kocsiba és indultunk is.
Csendben töltöttük az utat, csak a rádió szólt.
-Anya, neked nem fárasztó?
-Micsoda?
-Ez!
-Nem, bármit megtennék, hogy visszakapd a látásod szívem, nem ezt érdemelted. Senki nem érdemelné!
-Nekem az..Bárcsak meghaltam volna, úgy nektek is könnyebb lett volna.
-Ez nem igaz! Ne beszélj a nevünkben! Ezt annyiszor megbeszéltük már Hannah, miért kezded mindig előröl?
-Talán, mert mindig eszembe jut.
-Majd később megbeszéljük, mert már ideértünk.
Kiszálltam a kocsiból, anya pedig odaadta a fehér botomat.
-Kicsim, -éreztem, ahogy megfogja az arcomat -mindennél jobban szeretünk és soha, de soha ne gondolj ilyenekre, hogy nekünk jobb lett volna, ha nem éled túl. Nem teher ez, se nekem, se apádnak, se a nővérednek, se a többi családtagodnak. Ugyanúgy szeretünk és óvunk. Abba betegedtünk volna bele, hogyha nem éled túl!
-Anya, menjünk, mert elfogunk késni..
-...jól van Hannah. Menjünk.
Nem értem anyát..tudom, hogy nekem van igazam! Úgy sokkal könnyebb lett volna nekik, ha nem élem túl a balesetem. Nekem is könnyebb lenne! Nem kéne erre a sok szar fejlesztőre járnom heti négyszer. Foglalkozhatnák a tinis dolgaimmal. Fiúzással, bulizással, barátokkal, de nem, nekem ide kell járnom...
-Jó napot a rehabilitációs fejlesztésre jöttünk, ma hova kell mennünk?
-Jó napot! Dr. Hencz betegei?
-Igen, de csak a lányom.
-Ma úgy tudom, hogy együtt lesznek más betegekkel.
-Oh, értem.
-Itt végig kell mennie a folyosón, felmenni a másodikra és ott várakozzanak, amíg Dr. Hencz meg nem érkezik.
-Rendben, köszönjük.
Elindultunk felfele. -Most tényleg még több embert el kell viselnem?
-Hannah, ne ez legyen a problémád. Koncentrálj a fejlesztésre.
-Sajnos már csak ezek a problémák valók nekem, mert mást nem is tudnának rámbízni. Egy nyomorékra...
-Ne beszélj zöldségeket!
Felértünk anyuval a másodikra és leültünk. Körülbelül 10 perce ültünk csendben, mikor anya megszólalt.
- Mindjárt jövök Hannah, pár perc.
-Jólvan..
Csendben ültem a széken és csak néztem a semmibe. Mondjuk máshova nem is tudok.. Lépéseket hallottam és valaki leült mellém, gondoltam biztos anya az,de pár másodperccel később megszólalt.
-Szia.
-Ki az? Ismerlek?
-Nem hiszem, hogy ismersz. Csak én láttalak már téged itt jó párszor..
-Már jó ideje ide járok.
-Mióta?
-Négy éve.
-Mivel kezelnek, hogy ide jöttél fel?
-Fejlesztésre kell járnom, mivel vak vagyok. -Meglóbáltam a tenyerem a szemem előtt. -Látod!
-Ó..hogy történt?
-Pár éve volt egy balesetem és elvesztettem a látásom,de csak részlegesen.
-Értem.
-Téged mivel kezelnek?
-Engem semmivel, csak kísérőként vagyok itt.
-De jó neked.
-Amúgy nem haragudj, a nevem Martin.
-Az enyém pedig Hannah.
-Szép neved van.
-Köszönöm! -mosolyogtam.
-Itt is vagyok Hannah. -halottam anya hangját.
-Majd még máskor beszélünk Hannah. Viszlát. Szia.
Lépteket hallottam megint,amik egy jobban halkultak.
-Ki volt ez a helyes fiú?
-Nem tudom, csak úgy idejött.
-Értem.
Úgy gondoltam,hogy felesleges lenne bármit is mondanom anyának,mert ő mindenbe sokat belegondol. Képes lett volna ebből még azt is kihozni,hogy mi járunk ezzel a gyerekkel... Szerintem ahogy meghallotta,hogy vak vagyok,már el is ment a kedve attól,hogy beszélgessen velem. Csak lehet nem akart bunkó lenni. Nem is kattogok ezen többet, nem beszélek már vele úgy se.
Pár percre rá megérkezett Dr.Hencz és neki is kezdtünk a fejlesztésnek.
Miután vége lett anyával elmentünk bevásárolni a Tescoba és olyan délután 2 fele érhettünk haza. Anya főzött, én pedig bementem a szobába és olvastam.
Az egész hétvégém unalmasan telt. Nem volt nálam senki,én sem voltam senkinél. A hétköznapjaim is csak annyiban szoktak mások lenni, hogy néha tanulok,aztán fejlesztés és ennyi...